A hétfői beszélgetés első 10 percét arra szánnám, hogy az öngyógyításról, és arról beszélgessünk, hogy mit jelent a gyakorlatban, hogy mindenki igyekezzen (újra) kézbevenni a saját egészségét. Érdekelne, hogy Béky László, aki természetgyógyász, hogy tapasztalja ezt?
Ehhez egy kis visszatekintés, főként Lacinak, hiszen az indulásomat és a "közösségi mentálhigiénéről" kialakult felfogásom bizonyos korai, a pályám legelején szerzett tapasztalatokból származik.
Orvosként az volt a problémám, hogy túl későn kerülnek hozzám a betegek. A szigetvári kórházban majd a pécsi egyetem ideg- és elmeklinikáján jórészt olyan betegekkel találkoztam, akiket hoztak, nem a saját jószántukból jöttek. Abban az időben a megelőzésről sokat lehetett olvasni, de szinte semmi sem történt a gyakorlatban. Amerikai elméletet olvasva, elsősorban Gerlad Caplan művein nevelkedve, közben mindhárom létező pécsi iskola szellemi környezetét élvezve a nyolcvanas évek közepére összeállt egy kis munkacsoport, aki azt vette a fejébe, hogy megpróbálkozik az egészségügyi rendszeren kívül használható, és addig csak könyvekben olvasott amerikai módszerek meghonosításával.
3 év alatt (1983-1986) egy 10-15 fős kis "közösségi mentálhigiénés munkacsoport" sorra nyitotta a különféle tanácsadásokat, és vezette be a könyvebn olvasott módszereket. Elsőként egy kapcsolatlélektani tanácsadást nyitottunk, méghozzá a megyei művelődési központ épületében, amelyet egy, a Dunántúli Naplóban megjelenő heti pszichológiai cikksorozat segitségével reklámoztunk. Ehhez egy 2 hetente 10 perces rádióműsor kapcsolódott, amelyben Márványi Péterrel (ma a Gazdasági Rádió munkatársa) beszélgettünk a cikkben érintett témákról: házasság, válás, önismeret, stb. Minden év őszén megrendeztük a Pszichológiai Kultőra Hetét, amely lehetőséget adott a szaporódó szolgáltatások és önfejlesztő klubok, csoportok bemutatkozására. Ifjusági pszichológiai tanácsadást inditottunk, amelyhez képzésnek álcázott per-to-peer program kapcsolódott, azaz egy kiképzést követően a fiatalok maguknak indítottak telefonon elérhető tanácsadást.
Közben a kertvárosi Nevelési Központban megnyilt a Gyermekhotel, amely egyszerre volt családvédelmi intézmény, ahová a lakótelepi iskolákban és óvodákban dolgozó családgondozók pár napra, főként kritikus helyzetekben úgy tudtak átmeneti szállást adni a gyerekeknek, hogy közben a "családvédelmi bevaatkozás" nem okozott megbélyegzettséget, szemben azzal, amikor valamelyik gyermekvédelmi intézménybe vitték volna el a gyermekeket. Ezt az tette lehetővé, hogy kifelé a Gyermekhotel egy bárki által - téríłtés ellenében - igénybeveheto szolgáltatás volt, ahová be lehetett adni a gyerket, ha költözködés volt, házibuli, vagy egyszerűen a szülők csak szerettek volna egy-két napot kettesben és gyerekmentesen eltölteni.
Az azonos élethelyzetűek "összeszervezésén" és a pszichológiai ismeretterjesztés kombinálásán alapult a Bostonból importál "Elváltáknak a válásról" c. programunk, amelyről részletesen "A válás lélketana" c. könyvben írtunk. Ez a program bebizonyította, hogy az egyik válófélben lévő a másiknak, megfelelő körülmények esetén legalább annyit tud segíteni, mint egy pszichológus vagy pszichiáter.
A programokat mozgató, különböző intézményekben dolgozó munkatársak ezeket a szolgáltatásokat némi tiszteletdijért végezték, de már az első évtől törekedtünk arra, hogy "laikus segítőket" is bevonjunk, kiképezzünk, és munkába állítsunk. Pszichológusok és pszichiáterek mellett népművelők, pedagóusok, és mindenféle önkéntesek csatlakoztak hozzánk, akikkel még önképzőkört is alakítottunk, hogy közösen fordítsunk vagy referáljunk az angol nyelvű "közösségi mentálhigiéné" szakirodalmából. Ez a régi cikkem (könyvben itt jelent meg) is ennek a gyűjtőmunkának az összegzése.
Ez a dolgozat az elmélete, az a pécsi 3 év meg az első gyakorlati próbálkozás volt arra Magyarországon, hogy a pszichológiai ismeretterjesztést, az "elsődleges megelőzést", és a caplani közösséi mentálhigiénés elveket megpróbáljuk egységes rendszerben, méghozzá az egészségügyön kívül hozzáférhetővé tenni a lakosság számára. Akkor és úgy, ahogy arra szüksége volt, és olyan kontextusban - tanácsadói modellben -, amely a legnagyobb esélyt adja a kapcsolati konfliktusok megoldására és arra, hogy az ember minél többet tudjon tanulni a maga és mások tapasztalataiból.
Ennyi előzmény és - remélem - gondolatébresztő bevezetés után arra kérném a nézőket, hogy ha betegek is, idősek is, azt gondolják végig, hogy a tapasztalatikból mit tudnak közreadni. Az internet adta új lehetőségekről és a kölcsönös segítségnyújtás elvére épülő önsegítő programokról a következő 10 perc szóljon.
